Google+

Hatalmas akadály hárult el a bétasejt-transzplantáció elől! 2013. június 14.

Nagy lépést tett a tudomány a sikeres, hatékony bétasejt-beültetés felé – a megoldás a bélproblémák felől érkezett.

Az 1-es típusú diabéteszesek bajának eredője az, hogy a test elpusztítja az inzulintermelő bétasejteket. Már régóta próbálja az orvostudomány ezeket kívülről, beültetéssel pótolni, de eddig a bonyodalmas eljárás csak átmeneti, rövid távú megoldást jelentett, ami tulajdonképpen nem tette igazán hatékonnyá a kockázatokkal is járó transzplantációs eljárást.

Nagy problémát okozott, hogy az egy elhunyt donorból kinyert bétasejtek hamar elhaltak, és nem volt lehetséges a szaporításuk laboratóriumi körülmények közt. Egy új keverék, mely a bélbolyhok sejtjeinek szaporodását volt hivatva serkenteni, azonban úgy tűnik, megoldja ezeket a problémákat. Ráadásul a szaporított bétasejtek inzulin-előállítási képessége is megmaradt, ami nem utolsó szempont.

Ezzel az eljárással elég egy donorból származó bétasejt mennyiség, míg ma még 2-3 donorból kell kivonni őket, és emiatt gyakori a befogadó test erős immunreakciója, a kilökődés, melynek esélyét az új eljárás csökkenti. Az így szaporított sejteket egyébként a nagyon magas halálozási arányú hasnyálmirigyrákot okozó daganatképződés szempontjából is megvizsgálták, és e tekintetben sem veszélyesek. Sőt, a sejtek fokozzák a többi sejt ellenálló képességét is, növelvén az élettartamukat, ezáltal egészségesebbek, erősebbek lettek, tovább csökkentve a test immunreakciójának esélyét.

Vissza a hírekhez

Címkék

megoldások
Megosztás